Kategóriák
2007 2007 Archívum Körlevelek

2007. Tavaszi Tájékoztató

 word-imageA CLEVELANDI MAGYAR KONGRESSZUS ÉRTESÍTÉSE

Tervezzük a XLVII. Magyar Kongresszust

 

 

Rövid híreink

A Magyar Társaság 2006-ban is megrendezte a Magyar Kongresszust Clevelandben, amely kitűnően sikerült. Köszönet az egész tisztikar közreműködéséért és Dr. Pereszlényi Márta Kongresszusi elnök rendezéséért. Hálás köszönet Peller Ildikónak az Irodalmi és művészest rendezőjének.

A sok értékes előadást a 2007- ben megjelenő Krónikában tesszük majd közzé. (Aki még nem küldte be előadásának kéziratát, tegye ezt meg minél előbb).

A pénteki Művészestet, szombaton este a Díszvacsora és a hagyományos Magyar Bál követte, amelynek keretében az arany Árpád-érmek és az Árpád Szövetség díszjelvényeinek kiadása megint ünnepi alkalom volt arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik szellemi munkájukkal építik a magyar jelent.

Arany Árpád éremmel tüntettük ki Ditroi Csibi Évát művéért. Árpád éremmel és elismerő oklevéllel emlékeztünk meg Sisa István „Spirit of Hungary” és más könyveiről. Laping Ferenc nagy művét „Remember Hungary” szintén elismerő díszoklevéllel tüntettük ki most az 56-os 50 éves forradalom emlékére. Szomorú szívvel említjük hogy Laping Ferenc a közel múltban elhunyt… könyve örökre őrzi az 56-os hősök emlékét, és így tovább örökre köztünk lesz.

Köszönetet nyilvánítottunk az Árpád Szövetség díszjelvényének átadásával Győriné Mező Margitnak, aki hosszú évek óta zongoraművészetével ékesíti a magyar fel- lépéseket. Nagy örömünkre szol- gált Szentkirályi Ödönt, a Clevelandi Magyar Iskola igazgatóját kitüntetni az Árpád Szövetség díszjelvényével hosszú évek óta a magyarságot szolgáló munkájáért.

Az év folyamán – mint minden évben – kiküldtük a XLV. Krónika díszes kiadását, amely az előbbi év Kongresszusán elhangzott előadásokat, beküldött tanulmányokat tartalmazza. Külön köszönet illeti szerkesztőjét, Somogyi Lélt és társszerkesztőjét, Édesanyját, Dr. Somogyi Ferencné Saroltát.

***

 

Több híreink…

Ugyancsak az év folyamán a heti adminisztrációs összejöveteleinket, a 6 hetenkénti elnöki és teljes tisztikari gyűlés követte. A napi események megtárgyalása, és a 2006-os Kongresszus, valamint 1956 szabadságharcának 50. emlékévét megünneplő programoknak előkészítése volt az összejövetelek fő témája. A több száz tagunk igazolta, hogy egyesületünk él. Érdeklődésük alátámasztja, hogy munkánk szükséges és eredményes.

Az évi „adó”-jelentést elkészítettük és beküldtük az ellenőrök pozitív jelentése alapján.

Az évi tagsági igazolványokat kiküldtük, és külön levélben nyugtáztuk az adományokat.

Magyarországi könyvtáraknak – 6 csomagban – postán feladtuk a Krónika utolsó 30 évi kiadványait! Két levélben jelentettük tagjainknak múltévi eredményeiket.

A clevelandi John Carroll Egyetemen ünnepélyt az 1956. év szabadságharcáról és kiállításban mutattuk be képeken “angol” felírásokkal annak eredményeit. A kiállítást 3 hétig az egyetem könyvtárában nyitva tartottuk. Köszönet dr. professzor Pereszlényi Mártának közbejárásáért és rendezésért és Nádas Gabriellának a kiállítás összeállításáért.

A kiállítást Makk Imre és Éva legújabb festményei is díszítették. Ame- lyeket ők a magyarországi Hadművészeti Múzeumnak adományoztak.

Ugyanezek a festmények az évi Kongresszuson is ki voltak állítva! Makk Imrét elismerő díszoklevéllel tüntette ki a Magyar Találkozók Állandó Titkársága. Magyar történelmi festmény sorozata megeleveníti múltunkat és tanúskodnak a világ előtt küzdelmeikről és hősies kitartsunkról.

A Magyar Találkozón vendégül láttuk a Buffaloban tanuló Magyar diákok egy részét. Részvételük sikeres volt és ígérték hogy jövőre fel- lépnek közgazdasági előadással Kongresszusunkon.

*

Szeretettel bemutatjuk a Magyar Társaság legújabb tisztikari tagját, Lázár Krisztinát, aki ebben az évben megrendezte a Művész kiállítást a Kongresszuson.

Krisztina Cleveland Ohioban született 1981-ben. 2004-ben kitüntetéssel végzett művészetből a Carnegie Mellon Egyetemen, Pittsburghben. Ezt követte egy Angliai művésszel való tanulás, ahol elsajátította a “mische” festői technikát.

Azóta művei ki voltak állítva Gruyeres, Svájcban, Cleveland Ohioban, Chagrin Fallsban, Pittsburghben, Cleveland State és Carnegie Mellon Egyetemeken.

Több egyéni művészi kiállításban is részt vett.

Művei megtekinthetők a következő honlapon:

www.transcendentbird.com

***

Terveink a 2007. évre

Magyar kultúránk terjesztése és a Kongresszus évi megrendezése, amely fórumot biztosít magyar jövőnk és emigrációnk jövőjének megtárgyalására.

Külön tervezzük a novemberi kongresszuson beharangozni a “Wass Albert 2008” emlékévet.

Terveink Wass Albert műveinek, verseinek ismertetése és ünneplése. Továbbra is folytatjuk a Krónika könyvünk kiadását.

Kérjük, hogy továbbra is támogassák tagságukkal, a Krónika megrendelésével és a Magyar Társaságnak munkájához külön adományokkal munkánkat! A Válasz- lap található a következő oldalon.

 

a Magyar Társaság tisztikara:

Alapiné Etelka Beodray Ferenc Beodrayné Piroska Cathry Emília

Kis Ferenc Lázár Krisztina Molnárné Edit Nádas Gabriella

dr. Nádas Gyula, Tiszteletbeli Elnök

dr. Nádas János Peller Ildikó

dr. Pereszlényi-Pinter Márta

Somogyi Lél dr. Somogyiné Sarolta Szabolcsné Erzsébet

 

***

 

Jó-e, javul-e, vagy romlik?

A Magyar Társaság tiszteletbeli örökös elnökének gondolataival, dr. Nádas Gyula elmefuttatásaival nyitjuk meg jelentésünket:

Kedves Barátaim!

A mai társadalomnak világnézete jó-e, javul-e, vagy romlik?

Vagyis, ha egy kérdés lényege foglalkoztat, akkor szükséges, hogy az ellenkező kérdést is tárgyaljuk, mert abban az esetben a tárgyalás két oldalról kap megvilágítást.

Kedves Magyar Testvéreim! Úgy látom, hogy életünknek sok megoldatlan problémája van és időszerű, hogy azzal társadalmunk foglalkozzon.

A Magyar Társaság elnökségének ebben a kérdésben határozott állásfoglalása ismert. Tisztikarunk az összefogás, a szeretet alapgondolatát vallja!

Mindenkit hívunk, tartsunk össze, ne csak mosolyogjunk, hogy csak dolgozzatok, hanem mindenki érezze át magyar fajtánk önként vállalt feladatának a teljesítését.

Hozzászólást fenti gondolatainkhoz szeretettel kérek, mert csak közös cselekedet, önként vállalt munka lehet képes arra, hogy ellensúlyozzuk az akadályokat és azt, hogy szeretett Hazánkra újra kisüssön a napfény.

Fel, fel vitézek, a csatára…!

Csak közös összefogás és ingyen munka hozhatja meg a kívánt eredményt!

Magyar szeretettel:

Dr. Nádas Gyula, tb. elnök

a Magyar Társaság örökös tiszteltbeli elnöke

 

Ne felejtsétek el, a közös összefogás és egymás megbecsülése teszi lehetővé, hogy évenként meg tudjuk rendezni a Magyar Találkozót. Ezúton köszönöm kedves olvasóink áldozatkészségét.