Hungarian Association, P.O. Box 771066

Lakewood, OH 44107

+1 216-651-4929

magyar.tarsasag@gmail.com

Az LVIII. (58.) Magyar Kongresszus – Téma: „Még nem elég…”

A Magyar Kongresszust November 23-24 közt tartjuk meg, a már hagyományos Magyar Bállal, Disz ebéddel, Irodalmi és Művész Esttel és a Ladányi Művészeti kiállítással. Szeretettel várjuk és hívjuk magyar testvéreinket, jöjjenek el, ismerjük meg egymás véleményét, építsük a magyar közösségünket.
– Dr. Nádas János

Kongresszusi téma

2018 Magyar Kongresszus témáját Váci Mihály verséből „Még nem elég” emeltük ki:

„…Nem elég a célt látni, járható útja kell!
Nem elég útra lelni, az úton menni kell!…
Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell!
És nem elég akarni, De tenni, tenni kell…”

Díszvendégünk

Díszvendégünk Smith Marion, a Budapesti Common Sense Society alapító elnöke. Az elmúlt évek során több vitát, panelbeszélgetést, konferenciát, előadást, nyári akadémiát és filmvetítést szervezett Magyarországon. Az egyesület célja, megadni a lehetőséget nyílt és őszinte eszmecserékre. A remény ez által az, hogy megalapozza a polgári vezetés és a felelősségteljes szabadság eszméjét. Változó történelmi jelentőségű időszak elé tekinthetünk, úgy a Kárpátmedencében, mint az Egyesült Államokban, ahol ezek az eszmék nélkülözhetetlenek.

 

 

Erkölcsi elvek egy liberális társadalomban

Mezei András Atya, Szent Imre templom plébánosa, tervezett előadása: “Erkölcsi elvek egy liberális társadalomban,” majd lehetőség
nyílik kérdés felet eszmecserére. Ugyanakkor teljesen új programot is szervezünk, sikerült Bencsik Zita, Chicagói Főkonzul közbejárásával, meghívni a BuSho Nemzetközi Rövidfilmfesztivál igazgatóját, Gábeli Tamást, a fesztivált szervező Gombolyag Alapítvány elnökét. Tamás, kérésünkre az elmúlt évek nyertes, magyar nyelvű filmeket bemutatja és alkalmat ad a filmekkel kapcsolatos eszmecserére, és az elnyert díjazás kiértékelésére.

 

További információ a letölthető PDF-ben található